Amióta az eszemet tudom, muzsika vesz körül mindenütt. Ringat, éltet, elaltat. Munkát ad, megélhetést és közben szórakoztat. Kezdetben volt a madarak ezernyi hangja, a lágy harangszó, falunk székelyeinek zenéje, dalai. Aztán az első hangszerek: fűzfasíp, nádi duda, bodzafurulya. Majd az „igaziak”: furulyák, klarinét, gitár, hegedű… Zenei tanulmányok, megmérettetések, vizsgák. Országos Rendező Iroda, Nemzeti Filharmónia, zenekarok, színház. Eleinte a nagy klasszikusok: Beethoven, Rossini, Sarasate, Csajkovszkij… Közben a magyar népzene, Kárpát-medencei népek zenéi, és még távolabb. Zeneszerzés, szövegírás, fordítás, előadások, koncertek. Majd jött a hangszerkészítés. Elsősorban fúvósok. Aztán HU-HA! – azaz HUlladékból – HAngszert! PETpalackból és szívószálakból – szájorgona, mankóból – fuvola, biciklipumpából – furulya, portörlőből – klarinét… és még több tucatnyi „muzsikáló szerszám”. Ma az foglalkoztat leginkább, hogyan tudom átadni kicsiknek, nagyoknak, magyaroknak, határainkon túliaknak azt a határtalan örömet, végtelen sok gyönyörű élményt, amit egyszerűen, röviden így nevezünk: Muzsika. Szóval az életemet a dallamok bűvöletében élem. A muzsika határtalan öröme és végtelen gyönyörű élménye mindig ott lesz velem, hogyha találkozunk, adhassak belőle.